Erről a motorról nagyon kevés előzmény információnk van, azon kívül, hogy 1985-ben készült, de annál több személyes élményünk van már vele. Ő a “höblönc” becenevet kapta, mert az második teszttúráján 10 liter fölötti fogyasztása volt, amelyet hatalmas fekete füst pamacsokkal adott tudtunkra minden gázadásnál. Hosszas kísérletezés volt, mire betudtuk jól állítani a karburátorait, de sikerült. Típusa mellett megjelenésében is eltér a többi R45-östől. Küllős kerekei ritkák, mint az indulás után megnyitott benzincsap, és ebben a motorban már van annyi kraft, hogy két személlyel is élvezetesen lehet vele motorozni, ezért kétszemélyes ülést kapott. A hátsó Hagon teleszkópok 3 állásban állíthatóak, így minden szituációhoz kényelmesre tudjuk őket állítani. A 650-es blokk már nagyobb tered ad az erők felszabadításához, de az ideális menettempója így sem sokkal nagyobb a kisebb testvéréitől. Kanyargós mellékutakon a 70 és 100 km/h között tempót szereti, a többi menettulajdonsága pedig teljesen megegyezik a többi motoréval.