Papírja szerint a legfiatalabb motorunk, de ez biztos nem igaz, ami viszont igen azaz, hogy ezzel a motorral kezdődött a mi történetünk. Ez volt az első motor, amit Balatonudvariban megvettünk és vizionáltuk rajta, hogy pontosan mit is szeretnénk ezekből az ikonikus motorokból építeni. Kezdetben a “hisztis p.” becenevet kapta, mert a tipikus öreg BMW-s hibák nagy részét ezen a motoron tapasztaltuk meg, és sajátítottuk el, hogy mire kell odafigyelni. Sok kardán, illetve motorolaj lefolyt már szerelőink kezén, mire szépen minden a helyére került, és megbízható motor lett belőle. Motorozásnál mára már csak az köszön vissza, hogy mennyire jó motor lett belőle, érzésre pedig szinte olyan, mintha nem egy is R45-ös lenne, hanem az egyel nagyobb R65-ös.