Ezt a motort 1981-ben gyártották a Német piacra, ezért a többi R45-től eltérően 27 lóerős. Foghatnánk arra is, hogy a rutin, meg az évek, de az az igazság, hogy ennek a motornak a remek műszaki állapota, nem csak a mi érdemünk, hanem az előző tulajdonosé is. Átépítés előtt OT-s vizsgával rendelkezett, most viszont még nálunk vizsgázik, mivel a flottánk “legfiatalabb” tagja. A többi motorunkkal szemben enyhén érezhető rajta, hogy erőben egy kicsit vissza van fojtva, de élményben mégis ugyan azt tudja nyújtani, mint erősebb társai és mi eddig nagyon jókat motoroztunk vele. Különleges színe miatt is nagyon szeretjük, mert szinte mindenhol, minden környezetben ideális fotó modell tud lenni. Ezt a színt egyébként legalább 1 órán át kerestük a festékbolt színpalettáján, de már a tankfestés után tudtuk, hogy sikerült eltalálni, amit akartunk.